

Klíma mosás (nálunk!)
Egy rövid videó a klíma mosásról amit mi csinálunk.
Először is a klíma mosást már régebb óta használják külföldön, mint itthon. Hazánkban pár éve terjedt el ez a technológia. A módszer lényege, hogy a beltéri egység burkolati elemeit leszereljük és egy kifejezetten klíma mosásra gyártott „mosó zsákot” kap a klíma.
Ezáltal megnyílik a lehetőség, hogy szépen, falat, padlót nem össze vizezve lehessen dolgozni, a kifolyó koszos, penészes vizet pedig elvezetjük egy csövön keresztül, ami kapcsolódik a mosózsák aljával.
A felhelyezés után következik, a vegyszer felhordása a mókuskerékre illetve a hőcserélőre majd hagyjuk hatni az anyagot. (ÁNTSZ engedéllyel rendelkező vegyszer hazánkban!) Amíg hat a vegyszerünk, szépen elmosogatjuk a burkolati elemeket, szűrőket stb.. amiket leszereltünk az első lépésben, majd szárazra töröljük, fertőtlenítjük.
Egy speciális akkumulátoros kimondottan alacsony nyomású készülékkel „kimossuk” a beltéri egység belső részeit, főképp a mókuskereket illetve a hőcserélőt. Erős szennyeződések esetén ezt a folyamatot akár többször is megkell ismételnünk. Miután sikeresen kimostuk a beltéri egységet, le fertőtlenítjük, hogy minél tovább legyen védve a készülék a következő mosásig. (Szintén ÁNTSZ engedéllyel rendelkezik a vegyszer!) Végezetül vissza szereljük a burkolati elemeket és jöhet a tesztelés majd a kellemes tiszta klíma nyújtotta fellélegzés.
Ez a folyamat 30-60 perc szokott lenni, nagyban függ a klíma típusától, életkorától. A kültéri egység mosása, jóval kevesebb idő mivel nincs szükség szétszerelésre általában.
5 perces fújkálós mesterek amit csinálnak
A fújkálós cégek emberei sajnos általában 5-10 percig dolgoznak egy karbantartás során. A klíma előlapját felhajtják, majd kiveszik a szűrőket, elmossák és befújják a hőcserélőt egy nagyon agresszív alkoholos spray-vel (általában citromos illatú).
A szűrőt vissza teszik és már kész is. 10.000 – 25.000 Ft-ot szoktak kérni a műveletért, de hallottam már többről is. Sajnos sokan nem néznek utána és azt hiszik ettől a citromos illattól, hogy minden tiszta is lett és kész is. Valójában ők egy átverés áldozatai. Egy jó lépést csináltak az pedig a szűrő tisztítása volt, de azt bárki megtudja csinálni magának otthon is.
A készülék belseje ugyan olyan penészes és koszos maradt, mint volt, egyedül a helység levegője lett kellemesebb egy 10 percig a citromos illattól. Gyakorlatilag ez egy pénzkidobás és semmi értelme nincsen.
Fújkálós mesterek utáni képek..
Az alábbi képeken látszódik, hogy már olyan szinten algás, gombás képződmények telepedtek le a kondenzvíz tálcában, hogy nem engedte lefolyni a kondenzvizet, a mókuskerékről már nem is beszélek.. Mondanom sem kell, az üzlet azóta már lecserélte azt a klímás céget, aki karbantartotta ezeket a gépeket..



Amennyiben egy alapos klíma tisztítást szeretne kérni, keressen minket az alábbi elérhetőségeken:
+36302667628

